ne engedd el azt, aki egyszer már járt a webshopodban
Bejön valaki a webshopodba.
Megnéz két-három terméket. Talán elolvassa a leírást. Megnézi az árat. Esetleg már a kosárba is tesz valamit.
Aztán bezárja az oldalt.
Nem vásárol.
Első ránézésre ennyi történt. Fizettél azért, hogy megszerezd a látogatót, ő pedig elment anélkül, hogy pénzt hagyott volna nálad.
Pedig ezen a ponton még egyáltalán nincs vége a történetnek.
Sőt, valójában itt kezd érdekessé válni.
Nem minden látogató vásárol az első alkalommal
Amikor forgalmat terelsz egy webshopra, könnyű belecsúszni abba a gondolkodásba, hogy minden kattintás végén vásárlásnak kellene történnie.
Ez azonban ritkán működik így.
Valaki éppen csak körülnéz. Más összehasonlítja az áraidat egy másik webshoppal. Van, aki munka közben nézi meg a terméket, majd később akar visszatérni. Megint más még nem biztos abban, hogy valóban szüksége van rá.
A vásárlási döntés nem mindig egyetlen látogatás alatt születik meg.
Ezért az egyik legnagyobb hiba, amit webshop tulajdonosként elkövethetsz, hogy minden energiádat az új látogatók megszerzésére fordítod, miközben a korábbi látogatóidat egyszerűen elengeded.
Pedig ők már ismernek valamennyire. Már látták a webshopodat. Már találkoztak a termékeddel. Talán már az ajánlatodat is mérlegelték.
Ez óriási különbség egy teljesen ismeretlen emberhez képest.
Az első látogatással már történt valami
Képzeld el ugyanezt egy hagyományos üzletben.
Valaki besétál egy kerékpárboltba. Megnéz egy biciklit. Megkérdezi az árát. Megfogja a kormányt. Kipróbálja a váltót.
Majd azt mondja:
– Még átgondolom.
És kisétál.
A jó kereskedő ebből nem azt a következtetést vonja le, hogy az ember soha többé nem akar biciklit vásárolni.
Pontosan tudja, hogy érdeklődővel találkozott.
Az interneten ugyanez történik, csak ott nem találkozik eladóval, aki esetleg emlékszik rá, hogy már járt az üzletben.
Ebben segít a retargeting.
A retargeting – magyarul újracélzás – lényege, hogy azokat az embereket szólítod meg ismét hirdetéssel, akik korábban már kapcsolatba kerültek a webshopoddal.
Például:
- meglátogatták a weboldalt,
- megnéztek egy terméket,
- jártak egy kategóriaoldalon,
- kosárba tettek valamit,
- de végül nem vásároltak.
Ők már nem teljesen hideg érdeklődők.
Valahol már találkoztatok.
Olyan, mintha címkét kapna a látogató
A retargeting működését legegyszerűbben egy képzeletbeli címkével lehet megérteni.
Bemész egy üzletbe, megnézel egy terméket, majd amikor kilépsz, valaki észrevétlenül rád ragaszt egy cetlit:
„Ez az ember járt nálunk, és ezt a terméket nézte.”
A digitális világban ennek egyik technikai eszköze a cookie, magyarul süti.
A sütik kis adatfájlok, amelyek segítségével a weboldal bizonyos információkra emlékezhet a látogatással kapcsolatban.
Ez nem kizárólag hirdetési célokat szolgál.
A sütik segítségével tud például egy weboldal emlékezni:
- a bejelentkezésedre,
- a beállításaidra,
- a korábbi választásaidra,
- a kosárban hagyott termékekre,
- bizonyos böngészési információkra.
A marketing számára azonban azért különösen értékesek, mert segítségükkel felismerhető, hogy egy látogató korábban már kapcsolatba került a weboldallal.
Így később újra meg lehet szólítani.
Biztosan találkoztál már vele
Megnézel egy futócipőt egy webshopban. Nem veszed meg. Később megnyitod valamelyik közösségi oldalt, és ott van ugyanaz a cipő. Aztán egy másik weboldalon is megjelenik. Mintha követne.
Nem véletlenül érzed így.
Pontosan ez a retargeting feladata.
Emlékeztet arra a termékre vagy ajánlatra, ami iránt korábban már érdeklődést mutattál.
Webshop tulajdonosként azonban fontos megérteni, hogy nem az a cél, hogy idegesítő módon üldözd a látogatót az interneten.
A cél az, hogy újabb lehetőséget adj a döntésre.
Ez óriási különbség.
Az első hirdetés feladata nem feltétlenül az eladás
Ez egy fontos gondolkodásmódbeli váltás.
Amikor hirdetést indítasz, hajlamos vagy kizárólag azt nézni: mennyi rendelés érkezett belőle?
Ez természetesen fontos kérdés. De nem az egyetlen.
Lehet, hogy egy látogató az első találkozáskor még csak megismeri a terméket. Második alkalommal már elolvassa a részleteket. Harmadik alkalommal összehasonlít. Negyedik alkalommal vásárol.
A valós vásárlói út ennél akár sokkal összetettebb is lehet.
A hirdetés tehát nem mindig egy lövés. Sokkal inkább egy folyamat része.
Ezért kell rendszerben gondolkodnod.
- Az első hirdetés behozza az érdeklődőt.
- A webshop felépíti a bizalmat.
- A retargeting emlékeztet.
- A tartalom válaszokat ad.
- Az e-mail tovább építi a kapcsolatot.
- Végül megtörténhet a vásárlás.
Ha ezeket különálló elemekként kezeled, nehezebb lesz átlátni, mi történik.
Ha rendszerként nézed őket, sok minden a helyére kerül.
Nem az a lényeg, hogy hogyan állítsd be, mert könnyű elveszni a technikai részletekben.
Melyik hirdetési rendszer? Milyen követőkód? Milyen célközönség? Hány nap? Mekkora költségvetés?
Ezek fontos kérdések, de webshop tulajdonosként nem a te dolgod ezzel foglalkozni, csak ismerned kell a rendszert.
Először inkább ezt kérdezd meg:
Mi történik azokkal az emberekkel, akik egyszer már érdeklődést mutattak irántam, de még nem vásároltak?
Van rá rendszered, vagy egyszerűen újabb és újabb látogatókért fizetsz?
Ez utóbbi nagyon drága játék tud lenni.
Olyan, mintha egy üzletben minden nap rengeteg pénzt költenél arra, hogy embereket vigyél be az ajtón, de amikor valaki vásárlás nélkül távozik, többé soha nem foglalkoznál vele.
A retargeting lényege nem az, hogy üldözd a látogatót a hirdetéseiddel. Az a cél, hogy ne mondj le róla csak azért, mert első alkalommal még nem vásárolt.
Már tett feléd egy lépést. Megnézte a webshopodat, érdeklődött valamelyik terméked iránt, talán már közel is került a vásárláshoz.
Érdemes tehát másként gondolni rá, mint arra, aki még soha nem találkozott veled.
És itt ismét ugyanoda jutunk, ahová a Webshop Navigátor számos más területén is: nem egy különálló marketingeszköz fogja megoldani a problémádat, hanem az, ha az egyes elemeket rendszerben kezded kezelni.
A látogatót megszerezni csak az első lépés.
Az igazi kérdés az, hogy mit kezdesz vele utána.
Ha szeretnél gyorsabban haladni, rendelj itt egy Webshop Navigátort, és tanuld magad gazdagra:
Ha pedig eljött a te időd, és már indítanád a webshopot, akkor érdemes ellátogatnod a Webshop Navigátor Csomagválasztó oldalára, és kiválasztani a számodra legmegfelelőbb támogatást.
Az Expressz csomagban egy komplett kiviteli tervet kapsz, amiben a marketing terv csak egy a sok közül. Ezzel a kiviteli tervvel egy sikeres online vállalkozást fel tudsz építeni lépésről-lépésre.



